Ismertetem a
kolostor kincseinek leírását, a II. részben. Itten szó lesz leginkább a
fémtárgyakról. Előre bocsátom a
történeti megjegyzést: Nem egyarányú a
történet, mivel az idők folyamán sok féle változáson ment át a kincsek sorsa.
Több feljegyzés szól arról, hogy a kolostor sokszor kapott ajándékba kelyheket, monstranciákat,
szelencéket, különféle edényeket. Most mégis azt mondhatom, hogy eléggé
szegényes a mi régi kincstárunk. A háborús megpróbáltatások idején az ellenség
a kolostor értékeire vetette magát és elrabolta. Gondoljunk csak a XVII. század elején (1603) a Székely Mózes pusztító hadjáratára, amikor feldúlták a kolostort,
bántalmazták a testvéreket és kifosztották, minden értéket elrabolva. Az
1661-es török-tatár betöréskor felégették a kolostort a templommal együtt. P.
Somlyai Miklós házfőnök menteni akarta, szekérre rakva a kolostor és templom
értékes tárgyait. A pusztító tatár hordák utána mentek, beérték a
csíkcsomortáni Aracspataka erdőben. Őt lekaszabolták, s a menekitett tárgyakat
elrabolták. Így érthető, miért nicsenek régi értéktárgyaink, vagyis kincseink.
Van
más oka is a drága tárgyak hiányának. A XVII-XVIII. századból származó
fogadalmi tárgyak között volt arany és ezüst tárgy is, amelyket a mostani
barokk templom építésekor eladtak az akkori elöljárók, hozzáadásképpen a
templom építéséhez. El lehet képzelni, mibe került a kegytemplom felépítése,
amely összeget kodulásból szedték össze a ferencesek 75 éven keresztül. Mi
pedig dicsértük az akkori intézkedéseket, mivel sok bajtól mentettek meg az
1950-es, 1960-as években, amikor az akkori állam igényt támasztott volna a
drága kincsekre. Most már csak a pléhből készült fogdalmi tárgyakkal
dicsekedhetünk.
Kelyhek: Van egy gótikus kehely a XV. századból.
Ugyancsak ebből a korból egy gótikus cibórium. Van három barokk diszítésű
kehely. Kettőt bemutatunk, de egy, – a legértékesebb, 1513-ból – Gyulafehérváron
van, kiállításon. Ezek nem drága fémből készültek, csak aranyoldattal vannak
befujtatva.
Korona és jogar: A kegyszobor fején erdetileg fából készült tiara
volt. 1798-ban gróf Batthyány Ignác erdélyi megyéspüspök készíttetett fémből
koronát a Mária- és Jézusszobor fejére, hálaadás képpen, mivel kérésére
meggyógyult fájós lába. Ennek emlékét őrzi most is a fogadalmi tárgyak tábláján
a nagy alakú fémláb. A XX. század közepe táján vissza tették a fakoronát, mivel
ezt eredetibbnek találták. - A
kegyszoborhoz tartozik még a jogar,
amely ugyancsak fémből készült. Arról gondoljuk, hogy ez a kegyszoborral
egykorú, mivel a Mária jobb keze a jogar tartásához van formálva.
Cilicium: Korát nem tudjuk
meghatározni, de mivolta jelzi, hogy valószínűleg középkori alkotmány. Egy
drótból kötött háló, tenyérnyi széles, amelynek éles fogai vannak 1-1 cm.
távolságra. Ezt az övet a vezeklő-bűnbánó lélek derekára kötötte, természetesen
fogakkal befelé és úgy járt-kelt, imádkozott és dolgozott. Mai embernek ez már
„horribile dictu” lenne.

Fogadalmi tárgyak: Kegyhelyeken szokás,
hogy imameghallgatás esetén valami emléktárgyat ajándékoznak a kegyhelynek. A
középkorban alakult ki az a szokás, hogy fémből készült alakzatokat
készíttettek emléktárgyúl, különösen olyan formákat, amelyre meghallgatást
nyertek. Így van az emléktárgyak között kéz, láb, szív, egész emberi alak,
csecsemő, vagy éppen tolókocsi, amelyből kigyógyult a beteg. Mindezek ki vannak
függesztve a nagy oltár fölött, jól látható helyen. - Az
1950-es évektől márványtáblákat készíttetnek hálájuk jeléűl, hogy a Szűzanya
meghallgatta kérésüket. Minden hálatáblának meg van a maga története.
Némelyeket nyílván tartunk.
Ágyúgolyóhüzli (hüvely) a II.
világháborúból: Nem tartozik
szorosan a régiségekhez, mégis bemutatjuk a rájuk vésett írások miatt.
Végeredményben ezeket is hálából adták a Szűzanyának a háború túlélői. Mi van
rájuk karcolva? -
A
nagyobbikon ez a rajz és felírás áll: 1942.
Alatta: Magyar címer a koronával, körülötte babérkoszorú. Legalul: EMLÉK A SZOVJETFRONTRÓL.
A
kisebbik hüzli felírata: Magyar címer a koronával, körülötte babérkoszorú. Alatta 1942.
Kereszt a Jézus és szent Ferenc
keresztre szegzett karjával. Legalul:
EMLÉK OROSZORSZÁGBÓL.







0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése